EGYÜTT SEGÍTÜNK

2006. 04. 07

Együttműködési megállapodást kötött a Malév és a Baptista Szeretetszolgálat

A hatékony és gyors segítségnyújtás motiválta a Malév és a Magyar Baptista Szeretetszolgálat között ma létrejött együttműködési megállapodást, melyet dr. Gönci János vezérigazgató és Szenczy Sándor a szeretetszolgálat elnöke írt alá. Az eseményre a Ferihegyi repülőtéren került sor, ahol egy az árvízi mentésben is használható mobil konyhát vett át a Baptista Szeretetszolgálat, melyet a Malév az Egyesült Államokból szállított Budapestre.

A rendkívüli körülmények között is könnyen működtethető, 5 millió forint értékű mobil konyha az érintett térség infrastruktúrájától függetlenül használható. A konyha napi 500 - 1000 ember meleg étellel való ellátását teszi lehetővé. Saját víztisztító berendezéssel és áramfejlesztővel van ellátva, a helyszínre érkezést követő negyedik órában már ki tudja szolgálni az embereket. A tervek szerint a modern felszerelést döntően a magyarországi rendkívüli helyzetekben fogják használni, így azonnal bevetésre kerül a jelenleg is folyó árvízi védekezés során.

A magyar nemzeti légitársasággal megkötött partnerség kapcsán Szenczy Sándor kifejtette: „Katasztrófahelyzet esetén rendkívül fontos a gyorsaság és az operativitás. A mentésre induló csoportnak egy rugalmas légitársaságra van szüksége, hiszen nem lehet előre lefoglalni a jegyeket, az egy tonnányi felszerelés, valamint a mentőkutyák szállítása hatékony ügyintézést igényel. A Szeretetszolgálat eddig is jó tapasztalatokat szerzett a magyar nemzeti légitársasággal való együttműködésben, a megállapodás ezt intézményesíti.”

Dr. Gönci János az együttműködésről elmondta: „A Malév helyzetéből adódóan nem adakozhat úgy, mint más nagyvállalatok. Azt viszont tehetjük, hogy munkánkat, a Malév szolgáltatásait ajánljuk fel a bajbajutottak megsegítésére. A Baptista Szeretetszolgálat gyors helyszínre érkezése sok ember számára jelenti a komoly, néha egyetlen segítséget!”

A megállapodás fontos pillérei:

  • A Malév a karitatív célú tevékenység ellátásához kapcsolódó utazásokhoz a saját menetrend szerinti hálózatán belül kedvezményes repülőjegyeket, a segélyszállítmányok, illetve mentőfelszerelések fuvarozásához kedvezményes díjtételeket biztosít.
  • A megállapodás 2006-os évre szól, és arra jelent garanciát, hogy egy hirtelen bekövetkezett természeti csapás esetén, akár a hétvégén is hozzájussanak kedvezményes repülőjegyükhöz a segélyszervezet kétlábú és négylábú aktivistái.
  • Jóllehet, a szerződést a külföldi utaztatások támogatása céljából hívták létre a partnerek. A mostani árvízhelyzet egyértelműen rámutat arra, hogy a hazai ügyekben, helyzetekben is nagy segítséget jelenthet a két szervezet együttműködése. Összefogásuk a magyar embereket is szolgálja.

Malév társadalmi szerepvállalása

Jóllehet a Malév jelenleg – anyagi helyzetére tekintettel - nem tud pénzbeli támogatásokat biztosítani, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy tevékenységi körébe tartozó szolgáltatásaival szerepet vállaljon mind a hazai, mind pedig az országhatáron kívülre irányuló karitatív ügyek támogatásában.
A légitársaság már több ízben is bizonyította készségét és rugalmasságát, legutóbb a cunami alkalmával. A Malév munkavállalói együtt, egységesen segítettek a délkelet-ázsiai katasztrófa bajbajutottjain. Szorosan együttműködve a Külügyminisztérium koordinációs bizottságával és a karitatív szervezetekkel jelentős részt vállalt a magyarországi segélyszervezetek és segélyszállítmányok eljuttatásában. A légitársaság példás felajánlást téve szállított orvosokat, mentőcsapatokat, gyógyszereket, víztisztító berendezést úgy, hogy a Malév dolgozói a szakszervezetek egyöntetű támogatásával vállalták, hogy a segélyszállítmányok eljuttatásában ingyen dolgoznak. A Malév és a Baptista Szeretetszolgálat közötti együttműködés kezdete ehhez az időponthoz köthető.

A Magyar Baptista Szeretetszolgálatról

Az idén tízesztendős Magyar Baptista Szeretetszolgálat jelenleg tucatnyi országban végez humanitárius munkát. Orvoscsoportjaik jelenleg is háromhetes váltásban dolgoznak az indonéziai Nias szigetén, ahol tavaly tavasszal egy földrengés okozott tragédiát. Sri Lankán a szökőár után szülők nélkül maradt gyerekeknek árvaházat építettek és üzemeltetnek, emellett Kahawa településen családi házakban, nevelőszülős módszerrel nevelnek árván maradt gyerekeket. A „Fogadj örökbe!” elnevezésű programjuk kapcsán erdélyi, kongói, iráni, Malawi-i, Sri Lankai és más országbeli gyerekeket támogatnak.
A Szeretetszolgálat tevékenységének többsége a határainkon belül zajlik. Ezekben a napokban folyik Magyarország legnagyobb humanitárius akciója, melynek során – két másik civil szervezettel közösen – európai uniós élelmiszersegélyt osztanak a rászorulóknak. A Baptista Szeretetszolgálat hét ezer tonna liszt és száraztészta kiosztását vállalta. Karácsonyi akciójuk, a Tízezer gyerek karácsonya során tizenötezer cipősdoboznyi ajándékot tudtak kiosztani a rászoruló gyerekeknek

2006.04.07.