Nyitóoldal
CéginformációkMalév történetRészletes történetMagánkézben és a oneworld szövetségben (2007-től)

Magánkézben és a oneworld szövetségben <br>(2007-től)

A Malév az utóbbi évek során az egyre erősödő piaci versenyben megőrizte piaci pozícióját, évről évre növelni tudta utasainak számát. 2007-ben már több mint 3 millió menetrend szerinti utast szállított. A légitársaság számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült, szolgáltatási színvonalát, pontosságát, gondosságát tekintve az európai légitársaságok élvonalába tartozik.

A Malév magánosítása 2007 első felében zárult le, aminek keretében a magyar nemzeti légitársaság részvényeinek  99,95%-át a Magyarországon alapított és bejegyzett Airbrige Zrt. vásárolta meg a magyar államtól. Az új tulajdonos célja a Malév magyar nemzeti légitársasági státuszának megtartása mellett, a légitársaság versenyképességének m megtartása, működésének eredményessé tétele.

A Malév 2007. április 1-jén a oneworld légitársasági szövetég teljes jogú tagjává vált.  A oneworld, a világ vezető légiszövetsége lehetővé teszi tagjai számára, hogy utasaiknak szélesebb körű szolgáltatásokat és előnyöket adjanak, mint amelyet bármely légitársaság önállóan képes nyújtani. Mindez egy kiterjedtebb útvonalhálózatot, törzsutas bónusz pontok/mérföldek gyűjtését és felhasználását jelenti az összehangolt útvonalhálózaton, és fenntartja számos repülőtéri váró használatát is világszerte. A Malév utasai számára a csatlakozással kitárult a világ, hiszen a oneworld szövetség járataival a földkerekség mintegy 150 országának 700 célállomására juthatnak el a szövetséghez tartozó közel 2500 repülőgép fedélzetén.

A Malév folyamatosan fejleszti online szolgáltatásainak körét. Ennek a folyamatnak eredményeként 2008-tól már minden járatára garantálja az elektronikus jegy szolgáltatást, valamint bevezette az online check-in és az online jegymódosítás szolgáltatásokat is. Emellett lehetővé tette utasainak az útlemondást is magában foglaló utazási biztosítás megkötését a légitársaság honlapján. A légitársaság legutóbb 2008 végén újította meg honlapját, mely mind szerkezetét, mind pedig arculatát tekintve megfelel a legújabb követelményeknek.

 reMAke

A privatizációt követően 2007 nyarától a Malév számos költségcsökkentő és bevételnövelő lépést hajtott végre annak érdekében, hogy a 2008-tól egyre nehezebb külső gazdasági környezet ellenére is fenntartsa a légitársaság sikeres működését. Ennek részeként 2008-ban bezárta a veszteséget termelő hosszú távú járatait, flottáját pedig fokozatosan átalakítja, egységesíti. A flotta gerincének számító új generációs B–737NG repülőgépek mellé költséghatékony, lényegesen alacsonyabb fogyasztású Q400-as típusú turbópropelleres gépeket állít forgalomba regionális járatain. Az új turboprop flotta első tagja 2008. november 29-én állt forgalomba.

Fókuszban Európa

A légitársaság új kereskedelmi stratégiája az európai és közel-keleti piacokra fókuszál, a megváltozott piaci környezethez igazodó dinamikus és előnyös feltételeket kínáló, sokoldalúbb utazási terméket kínálva az utasoknak. Interregionális légitársaságként a Malév híd Európa régiói között, a délieket északkal, míg a keletieket a nyugatiakkal kapcsolja össze gyors és kényelmes csatlakozásokkal.