Kellemes utazás

Érkezzen mindig kipihenten célállomására. Olvassa el rövid útmutatónkat arról, hogyan kerülheti el a fedélzeten a repülőútból adódó esetleges utazási kellemetlenségeket.

Légi betegség

A rosszullét elkerülése érdekében az utazás előtti nap érdemes pihenni, kerülni a fűszeres, nehéz ételeket. Utazás közben fogyasszon minél több folyadékot, de javasoljuk, hogy kerülje az alkoholt, kávét és a fekete teát, mert ezek az italok folyadékot vonnak el a szervezettől. Ha émelyegni kezd a gyomra, próbálja a fejét mozdulatlanul tartani, dőljön hátra a székén és csukja be a szemét. Ha ezután is rosszul van, kérjen segítséget a légiutas-kísérőktől.

Repüléstől való félelem

Az emberek egy része fél a repüléstől. Megfelelő relaxációs technikával ez a szorongás feloldható. Hajtsa hátra a székét és csukja be a szemét. Vegyen lassan egy mély lélegzetet, s közben számoljon háromig. Tartsa benn egy pillanatig, majd lassan fújja ki a levegőt, miközben újra elszámol háromig. Ismételje ezt a légzőgyakorlatot többször egymás után.

Légnyomás változás

Felszállás és leszállás közben kismértékű légnyomásváltozás mutatható ki a repülőgép belsejében. Az utasok ezt úgy érzékelik, hogy bedugul a fülük. Ennek a kellemetlen érzésnek a megszüntetésére a középfülben lévő nyomást ki kell egyenlíteni. Próbálja meg a jól bevált módszert, szopogasson cukorkát vagy rágjon rágógumit.
Javasoljuk, hogy ha valamilyen légúti megbetegedése van, készítsen orrcseppet a kézitáskájába.

Időeltolódás miatti rosszullét

Amikor különböző időzónákon repülünk át, a biológiai óránk felborul, ami kellemetlen közérzetet eredményezhet. Ezt nagyon nehéz elkerülni, de segít, ha az utat a székben hátradőlve végigpiheni. Leszállás után próbáljon alkalmazkodni a helyi időhöz.

Dohányzás

Utasaink kényelme érdekében valamennyi járatunkon tilos a dohányzás.

Alkohol fogyasztása a fedélzeten

A nagy magasságban elfogyasztott alkohol fokozottabban hat a szervezetre, mint a földön. Ezért alkohol italok helyett fogyasszon inkább ásványvizet, üdítő italokat. A fedélzetre az utasok által magukkal hozott alkohol italok fogyasztása egyáltalán nem engedélyezett. Kiskorú - 18 év alatti, valamint már alkoholos befolyás alatt álló utasainknak a Malév légiutaskísérői nem szolgálnak fel alkoholtartalmú italt.



 
Rugalmas dátumok (+/- 3 nap)
Csak business árak

Utazás gyermekekkel


km
További szállodakeresési opciók (pl: szállás gyerekkel)
Szállodafoglalás törlése / módosítása
Felvétel helye

Bérautó felvétele

Bérautó leadása

Pénznem

Foglalja nálunk Budapest legolcsóbb reptéri transzferét!


Fizetendő összeg: 1800Ft
A transzferszolgáltatás csak Budapesten vehető igénybe. A kalkulált kedvezményes díjtétel csak érvényes Malév e-tickettel vehető igénybe.
Foglalás

A bruttó árak tartalmazzák az oda-vissza út alapdíját, az adókat, a repülőtéri illetékeket és egyéb díjakat. Az árak a repülőtéri illetékek árfolyamváltozása miatt kis mértékben eltérhetnek. A foglalás során megtekinthetők a repülőjegy kondíciói és az ár további részletei. A repülőjegyek korlátozott számban érhetők el. A változtatás jogát fenntartjuk.