Utazás Belgiumba

Utazzon Belgiumba online repülőjegy-foglalással! A Belga Királyságot, mai nevén Belgiumot a történelmi Németalföldön alapították meg 1830-ban. Az állam Nyugat-Európa egyik legsűrűbben lakott országa. Területén a flamand és a vallon nép osztozik, illetve egy kisszámú német kisebbségnek is otthona. A tengerparti síkságról Belgium belseje felé haladva egyre hullámzóbbá válik a táj, ami a végén az Ardennek hegységben csúcsosodik ki. Malév járattal történő utazás Belgiumba, alig vesz igénybe 2 óránál többet. A vidéki Belgiumban dús réteken legelésző kövér szarvasmarhákkal, vörös téglás templomtornyokkal és míves, öreg sörfőzdékkel találkozhatunk, amelyek akár ipartörténeti múzeumok is lehetnének. Az Ardennek és az Északi-tenger partja között elterülő tájak, a szénvidéktől kezdve a Londonra emlékeztető Antwerpenen át - amely világhírű kikötőjéről, gyémántcsiszoló negyedéről és a híres festőről, Rubensről ismert - teljes mértékben megőrizték eredeti és egyéni arculatukat.

Belgium - a csokoládékülönlegességek hazája

Az erős belga sörök mellett, az ország szintén világszerte ismert terméke a csokoládé. Köztudott, hogy Belgiumban készítik a legfinomabb csokoládékat. A belgák azt tartják igazi csokoládénak, amelyben legalább 70 százalékos a kakaótartalom. Foglalja le most akciós Malév repülőjegyét a Budapest-Brüsszel járatra! A Jacques csokoládégyár Eupenben található üzeme azért különösen érdekes, mert nemcsak gyár, hanem turistalátványosság is egyben. Kiderült, hogy Belgium lakóinak általában fogalma nincs, miből és hogyan készül a csokoládé. Ezért az üzemben kisebb múzeumot létesítettek, valamint függőhidat építettek, s ezen végigsétálva a látogatók valamennyi munkafolyamatot megtekinthetik. A múzeumrészben megkóstolható a meleg és folyékony kakaómassza. Különleges csokoládépapírok mellett megtalálhatók itt a századfordulós csokiautomaták és eszközök abból az időből, amikor még kézzel végeztek minden munkát. Tájékozódjon a Belgiumba szóló repülőjegyek áráról!

Európa fővárosa, Brüsszel

Belgium története úgy alakult, hogy fővárosa, Brüsszel olyan nagy szerveződések székhelye is mint a NATO és az Európai Unió. Brüsszel igazi, mozgalmas világváros, ahol az Unió jóvoltából mindenféle nemzet gyermekeivel találkozhatunk. A város maga - akár az ország - kétnyelvű: a francia és a flamand (holland). A francia nyelvet gyakorlatilag mindenki beszéli Brüsszelben. A hagyományos francia-holland kétnyelvűséget a brüsszeliek 95%-a természetesnek tartja a munkahelyen, de az angollal is könnyen boldogulhatunk. A városban - és ez egész Belgiumra igaz - annyi a látnivaló, hogy képtelenség lenne felsorolni. Egy pár napos utazás Belgiumba, hiába kicsi az ország, valószínűleg kevés lesz arra, hogy mindent lásson az ember. Talán elég lesz annyit megemlíteni itt, hogy a sokféle székhelyi titulus mellet, Brüsszelt az Art Nouveau fővárosaként is számon tartják. Az első két szecessziós épületet itt emelték 1893-ban, mintegy 1200 art nouveau ház áll és nagy részük látogatható. Végezetül arról se feledkezzünk meg, hogy Brüsszel az ínyencek fővárosa is, a szecessziós bevásárló utcákon sétálva, a legkitűnőbb éttermek várják a vendégeiket.



 
Rugalmas dátumok (+/- 3 nap)
Csak business árak

Utazás gyermekekkel


km
További szállodakeresési opciók (pl: szállás gyerekkel)
Szállodafoglalás törlése / módosítása
Felvétel helye

Bérautó felvétele

Bérautó leadása

Pénznem

Foglalja nálunk Budapest legolcsóbb reptéri transzferét!


Fizetendő összeg: 1800Ft
A transzferszolgáltatás csak Budapesten vehető igénybe. A kalkulált kedvezményes díjtétel csak érvényes Malév e-tickettel vehető igénybe.
Foglalás

A bruttó árak tartalmazzák az oda-vissza út alapdíját, az adókat, a repülőtéri illetékeket és egyéb díjakat. Az árak a repülőtéri illetékek árfolyamváltozása miatt kis mértékben eltérhetnek. A foglalás során megtekinthetők a repülőjegy kondíciói és az ár további részletei. A repülőjegyek korlátozott számban érhetők el. A változtatás jogát fenntartjuk.